A koronavírus elleni háború még tart, de a maláriával szemben megvan az áttörés

Bár a kutatók most teljes gőzzel a koronavírus leghatékonyabb ellenszerét keresik, szerencsére egyéb betegségekkel szemben is születnek rendkívül eredményes védőoltások. Brit szakemberek nemrégiben kifejlesztettek egy 77%-os hatékonyságot mutató védőoltást Afrika nagy ellenségével szemben, ami a malária.

Bár ezek az eredmények az első körű tesztelés után születtek, amelyben 450 kisbaba vett részt, de már ez is rendkívül biztató, hiszen biztonságosnak bizonyult a szer és nagyon magas szintű védettséget tudtak megteremteni. A következő körben viszont már több afrikai ország kisbabái fognak részt venni még nagyobb számban, vagyis a tervek szerint közel 5000 kisbaba lesz beoltva.

Köztudottan a maláriát egy szúnyogcsípés által terjedő parazita hozza létre és bár napjainkban már gyógyíthatónak van titulálva, mégis évente hatalmas méretű áldozatokat követel. A tünetei specifikusak, melyek között megjelenik a láz, fejfájás és a hidegrázás és ha nincs időben kezelve, könnyedén súlyosabbá válhat a helyzet.

A korábbi leghatékonyabb védőoltások a maláriával szemben nem tudták meghaladni az 55%-os hatékonyságot, tehát a mostani egy hatalmas méretű áttörést fog jelenteni a maláriával szembeni harcban. Bár a koronavírus-járvány jelenleg is nagy mértékben gyötri a világot és próbára teszi az egészségügyet, viszont az ilyen jellegű jó hírek reményt adnak ezzel szemben is, hogy eljön majd az ideje amikor az emberiség ezt a vírust is képes lesz teljesen legyőzni.