Hitt Istenben Albert Einstein?
A világtörténelem egyik leghíresebb tudósa, Albert Einstein szerint a hit és a tudomány nem feltétlenül mond ellent egymásnak. Az Istennel kapcsolatos kérdésekben gyakran bonyolult válaszokkal jött elő és bár hivatkozott Istenre sokszor, sokak ez csak amolyan szófordulatként kezelték nála.
Azt el lehet mondani róla, hogy nem volt egy vallásos ember, zsidó ember létére nem járt zsinagógába és állításai alapján az univerzum működését nem egy természetfeletti lény folyamatos irányítása határozza meg, hanem természeti törvényszerűségek alapján. Viszont érdekes módon azt tagadta, hogy ateista lenne és ugyanúgy tiszteletbe tartotta a teremtés körüli rejtélyt, mint a tudományt.
A nézetét leginkább a deizmus kategóriájába lehet sorolni, amely szerint Isten az aki megalkotta az univerzumot és ennek törvényeit, viszont azt követően már nem avatkozik be ezek működésében. Csodálata az univerzum irányába nagyon erőteljes volt és szinte halott embernek minősítette azokat a személyeket, akikből hiányzik ez az érzés. Kijelentései viszont megosztóak, melyek közül van, amit a hívők és van olyan is, amelyet inkább az ateisták szeretnek felhasználni. Einstein személy szerint haragudott azokra, akik azt hangoztatták, hogy Isten nem létezik és még inkább azokra, akik a mondatait a saját ateista felfogásuk megerősítésére használták fel.
Az állásfoglalásának az összegzése pedig az, hogy a tudomány semmire nem menne vallás nélkül, miközben a vallás is vak lenne a tudomány nélkül. Ha nem is sikerült megtalálnia teljesen az igazságot ebben, tudományos eredményei viszont nagy mértékben járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez.