Milyen a gyanús székhelyszolgáltatás?

Mivel nagyon sok volt régen a trükkösen működő székhelyszolgáltató, számos szigorítást vezettek be, először 2017-ben, majd 2020-ban. Ezek a szigorítások hivatottak törvényesebb keretek közé foglalni a székhelyszolgáltatás intézményét. Ez segítség a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cégeknek is, hiszen ezáltal kiszűrhetőbbek lettek az illegálisan működő szolgáltatók.

Figyelni kell az olyanokra, ahol például magas a cégtemetésre szánt cégek száma. Ami árulkodó jel lehet, az a túlságosan olcsó székhelyszolgáltatás havidíja. Egy olyan havidíj, ami egy kicsit is komolyabb postai küldemény díját sem fedezi, valamint a személyzeti költségeket, mint a munkabér és a járulékok, valamint az egyéb költségeket, mint a tisztességes haszon és az adófizetés, az már eleve gyanús lesz!

Az is intő jel, ha a székhelyszolgáltató nem ad számlát az ügyfeleknek, ugyanis a NAV a megkeresések alkalmával a szerződés mellett a számlákat is szokta kérni. Ha a levelek átvétele és érkeztetése nem történik, vagy nem történhet meg szerződés szerint a székhelyen, hanem átirányítják, az szintén jogellenes. Ha az iratőrzés nem történhet meg a székhelyen, az szintén jogellenes.

Továbbá, azt is fontos tudni, hogy valóban felkereshető-e a székhelyszolgáltatás az irodai órákban, tehát nyitva van-e, elérhető-e. Mivel sajnos egyre több az időközben bezárt iroda, ezért nagyon fontos körültekintően megválasztani ezt a szolgáltatást is! Megfelelő és törvényes választásért nézzen körül a szekhely.org oldalán!