Többet fizet az Apple Music mint a Spotify?

Az Apple körülbelül 3 forintnak megfelelő összeget fizet ki egy előadónak minden egyes lejátszás után. Ezzel szemben a Spotify ennek még a felét sem adja meg. Ez a hír pedig nem tesz jót az utóbbi vállalatnak hiszen így is sok gondja van a jogdíjfizetések miatt.

Amikor évekkel ezelőtt még albumonként vagy számonként lehetett online megvásárolni a zenéket, akkor ezeknek az ára fix volt. Viszont miután a Spotify megváltoztatta teljesen ezt, nehézkessé vált a havi díjbefizetésből megállapítani azt, hogy mennyit kaphatnak az előadok a lejátszott dalok száma után. A svéd vállalat viszonylag bonyolult árazása alapján a maximum kifizetett összeg lejátszásonként az másfél forint.

Ezzel szemben az Apple Music rendszere sokkal kedvezőbb számokkal kecsegteti az előadókat, hiszen ebben az esetben minden egyes lejátszás után fixen egy penny jár, ami nagyjából 3 forintnak felel meg.

A sztori viszont nem ennyire egyszerű, hiszen itt képbe jönnek a regisztrált és a fizető felhasználók száma is. Az Apple Music esetében maximum olyan 75 millióra becsülik a fizető felhasználók számát, a Spotify viszont több mint a duplájával büszkélkedhet, vagyis olyan 155 millió körül mozog ez a szám, amihez még több ingyenes felhasználó is párosul. Ez a helyzet érdekes kérdéseket vethet fel az előadok számára és nem kizárt, hogy nagyobb hangsúlyt fog kapni a részükről az Apple Music a jövőben.